| Önkéntesség határok nélkül |
|
|
| Írta: PMO | |
| 2011. szeptember 21. | |
|
„Önkéntesség határok nélkül”
A Szikra Alapítvány szervezésében 2011 az Önkéntesség éve alkalmából megvalósuló nemzetközi program keretében 10 rozsnyói és 10 miskolci fiatal (Mentor Gimnázium és Szakképző Iskola diákjai) ismerkedik az önkéntességgel 2011. szeptember 22-23-24-én . Az NCA által támogatott 3 napos program során civilszervezetek életébe tekinthetnek be a fiatalok. Első nap az Autómentes Nap keretében felállított önkéntes sátorba látogatnak el a résztvevők, majd a nap zárásaként az esti órákban egy „Zöld-kommandó” elnevezésű akció során a Belvárosi Óvoda udvarán ültetnek virágokat, meglepetést okozva a másnap munkába, óvodába érkezőknek. Második napon a Fügedi Márta Népművészeti Egyesületnél a szervezet életének megismerése mellett kézművességet kipróbálva apró ajándéktárgyakat is készítenek az önkéntesek. Délután a KKSK Kétkeréken Gördülők Alapítványánál tesznek látogatást, ahol további fiatalok osztják meg önkéntességgel kapcsolatos élményeiket a résztvevőkkel. Harmadik nap során a Kazincbarcikai Egyesületek Fórumával, és tagszervezeteivel ismerkednek meg az önkéntesek, és az önkéntesség egy másik oldalát is kipróbálva a Kazincbarcikai Kórházban látogatnak meg betegeket, ahol saját kezűleg készített ajándékokat adják majd át. A Szikra Önkéntes Centrum célja a programmal a fiatalok szemléletformálása, az önkéntesség népszerűsítése, határon átnyúló kapcsolatok, együttműködések generálása. Az NCA-NK-11-A-0890 program támogatója a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és az NCA. |
|
| Utolsó frissítés ( 2011. szeptember 21. ) |
| < Előző | Következő > |
|---|














